2011. december 2., péntek

Rossz álom

Nem tudom elhinni, felfogni..., hogy mindez a rossz megtörténik, megtörténhet velem. Úgy érzem magam, mint akiről ezer bőrt húznak le. Csak értelme lenne, de nem jutok előre egy tapottat sem. Mindenhol falak, akadályok és én hiába teszek-veszek ellene nemhogy ledönteném, átlépném vagy átugranám egyre több és több és több van belőlük. Ez csak egy rossz álom lehet, s nem a valóság! Mert így ennyire nem mehet minden tönkre és rosszul egy emberer körül. Vagy mégis? Hülye kérdés, hisz itt vagyok élő példaként. Fel akarok ébredni és újra úgy lenni én, mint korábban. Olyan, mint amikor, ha dolgoztam megfizettek érte, amikor szerettem - mindegy , hogy kit és miért, s miként - viszonozták, amikor segítettem akkor nem rúgtak belém viszonzásul. Álmodom. Azt akarom hinni, hogy csak egy rémálom szereplője vagyok, s mire reggel lesz, s felébredek ez az egész nem más, mint egy rossz pillanat, egy iszonyú álom, s már vége is ! No és akkor belenyúlok a bilibe!...


Ha ez még sokáig tart, azt hiszem belebolondulok vagy valami más következik be, de az biztos, hogy így nem bírom sokáig!

Álmodtam

"Álmodtam én egy álmot rég...
Mikor még gyermek hittel éltem.
Álmodtam őt, ki értem él.
S hittem egy megbocsátó Istent.
Nem féltem senkitől se még,
Csak álmok voltak, dal és játék.
Fizetni nem volt még miért,
Az élet bőkezű volt, s gyöngéd.
De jött a tigrisléptű éj,
Sárga láng, egy éhes szempár.
Álmom karmok tépték szét,
Lelkem sírt gyalázatán.
Ott feküdt karjaim közt Ő,
Egy nyáron át, oly jó volt hozzám.
Asszonnyá Ő tett gyermekből,
S hogy jött az ősz, már messze járt.
Álmodom még, hogy visszatérj,
És úgy, mint rég, velem lesz mindig.
Hazug az álom, bármily szép.
Ő nem jön már, s hiánya pusztít!
Álmodtam én egy életről.
Hogy lehet más, hogy lehet jobb is!
Hittem, mert voltak álmaim.
Az élet megölte most mind."

Élünk...



“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves...


Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.